Határnyitás
„Itt, Budapesten érte a Falat az első súlyos csapás. Ez a történelmi jelentőségű esemény mindörökre összefonódik a magyar néppel, Budapesttel és Horn Gyula nevével. Az európai Károly-díj kitüntetettjének halálával Európa szegényebb lett.”
Hans-Dietrich Genscher
A második világháború befejeződése után a világnak, de kiváltképp Európa államainak szembe kellett nézni azzal az újabb kihívással, amelyet a hidegháborús helyzet kialakulása és évtizedekig tartó fennállása jelentett. A két nagyhatalmi tömb ideológiai (és az ideológia által vezérelt gazdasági) szembenállása, illetve a kiélezett fegyverkezési verseny a huszadik század végére a szocialista blokk teljes gazdasági és társadalmi csődje felé sodorta Közép-Kelet Európát. Az egyre nyilvánvalóbb nehézségeket Moszkva és az általa irányított országok szocialista vezetése még igyekezett fenntartani, azonban a legtöbb államvezetésen belül megjelentek azok a reform hangok, amelyek az elkerülhetetlen változásokat sürgették, de a Gorbacsovval a köztudatba kerülő glasznoszty és peresztrojka jelszavak azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megoldást nyújtsanak a felmerülő problémákra. Annak a felismerése, hogy a diktatórikus eszközökkel fenntartott, a kommunista világképen alapuló gazdasági és társadalmi rendszer nem fenntartható, ugyan szükségszerű volt, ám egyáltalán nem evidencia: a Varsói Szerződés révén, illetve a pártállamok vezetésében még mindig meghatározó hűség Moszkva irányába akadályozta az újító folyamatokat.
A Winston Churchill nyomán vasfüggönyként emlegetett választó vonal Kelet és Nyugat között erősen meghatározta a nyolcvanas évek geopolitikai dinamikáját. A vasfüggöny – amely a magyar határon húzódó műszaki határzárnak köszönhetően metaforából valós akadállyá avanzsált – fizikailag és az eszmék szintjén is kettévágta Európát. Társadalmi és nemzetiségi szempontból egyrészt a Romániában Ceausescu rémuralma alatt az emberi jogok megsértésével elkövetett bűncselekmények, másrészt a Kelet-Németországban egyre erősödő elégedetlenség jelentett problémát.
A Romániában kialakult helyzet kezelésében a magyar állam keveset tehetett, azonban diplomáciai értelemben Horn Gyula igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a hatalommal való visszaélésre és az emberi jogok súlyos megsértésére felhívja a nemzetközi közösség figyelmét. A német-kérdésre azonban sikerült hatékony megoldást találnia a Németh-kormánynak és külügyminiszterének, Horn Gyulának. A gyors helyzetfelismerésnek köszönhetően korán megindultak az egyeztetések a menekültválságot és a magyar-német, magyar-osztrák kapcsolatokat illetően is, s ez a bátor politika végül óriási változásokat hozott Európa politikájában. Az ekkorra már kikerülhetetlen kérdés megoldásának érdekében a magyar kormány hosszas tárgyalásokat folytatott az érintett államokkal.
Az NDK és az NSZK mesterséges szétválasztása, a berlini fal fenyegető jelenléte egyre komolyabb társadalmi feszültségekhez vezetett. A fal megépítése családokat szakított szét, barátokat választott el egymástól, s ennek a határnak a megsértése súlyos, életeket követelő következményekkel is járhatott. Számos esetről tudunk, ahol disszidálni készülő német állampolgárok haltak bele a próbálkozásba. A szigorúan ellenőrzött határzár megsértőit több esetben rendőrök ölték meg, de számos a falhoz kapcsolható öngyilkosságról is tudunk. A családjaiktól, barátaiktól kényszerűen elválasztott emberek tragédiája a legjobb példája annak, milyen hatással volt a kontinensre és társadalmára ez a politikai feszültségekkel és fenyegetésekkel telített helyzet. Így tehát a két Németország állampolgárai számára az ekkora puha diktatúrává szelídült kádárista Magyarország jelentette az egymással való találkozás helyszínét és lehetőségét. Már az 1970-es években kialakult, és bevett szokássá vált az a gyakorlat, miszerint a kelet és nyugat német turisták évente egyszer hazánkban, a Balaton partján találkoztak egymással. A családegyesítő nyaralások során teljesen világossá vált a külső szemlélődő számára is, hogy az a néhány évtized mekkora lemaradást okozott a kelet-német gazdaságnak.
A nyolcvanas évek végén fogalmazódott meg a gondolat, hogy a kelet-németek, akik ekkor már nem kívántak visszatérni hazájukba, Magyarországon keresztül eljuthatnak „Nyugatra”. Az egyre növekvő, disszidálni kívánó kelet-német állampolgár miatti belpolitikai nyomás óriási lett a magyar államon.
A kétpólusú világrend felbomlása az egész világon nagy változásokat hozott, azonban a kontinens megosztottsága miatt kétségtelenül Európára volt a legnagyobb hatással. Habár az enyhülést hozó politikai vezetők színrelépése megkönnyítette a kis közép-kelet-európai államokban meginduló reform-folyamatokat, azonban a feladat nem volt egyszerű. A szomszédos, hazánkhoz hasonló, a szovjet blokkhoz tartozó államok többségében a rendszerváltás folyamata kevésbé volt zökkenőmentes, mint Magyarországon, azonban annak, hogy esetünkben ez a folyamat a lehető legbékésebb formában zajlott le, rengeteget jelentett az Európán belüli helyzet stabilizációjában.
Az, hogy Magyarország viszonylag korán megindult a reformok útján, s hogy az új politikai hullám tehetséges képviselői, mint Németh Miklós és kormánya, Horn Gyulával együtt kezükbe tudták venni az irányítást, óriási előnyöket jelentett a politika összes szereplője számára. Horn Gyula külügyminiszteri (és azt megelőzően külügyi államtitkári és diplomáciai) munkássága megteremtette azt a bizalmi légkört Európában (és az Egyesült Államokban) a magyar állammal szemben, amely e környezetben képes volt felvállalni azt a hídszerepet, amely a szocializmusból a nyugati típusú kapitalizmust és demokratikus rendszer kialakítását célozta meg.
Határnyitás | Fotó: MTI
A magyar kormány kemény tárgyalásokat volt kénytelen lefolytatni az NDK vezetésével a nálunk tartózkodó keletnémet állampolgárok ügyében. Németh Miklós kormányfő támogatásával Horn Gyula külügyminiszterként számtalan alkalommal kihangsúlyozta, a német-kérdést kizárólag a humanitárius szempontokat figyelembe véve, erőszakos eszközök nélkül lehet kezelni.
A reformer magyar vezetés így szembe helyezkedett az Erich Honecker által vezetett NDK-val, s tartotta magát ahhoz a trendhez, amely korábban a világútlevél kibocsátásával, illetve a genfi menekültügyi egyezményhez való csatlakozásával megindult.
Habár a keletnémet kormány a menedékkérők visszatoloncolását kérte a magyar vezetéstől, Németh Miklós és kormánya – kockáztatva a szovjet megtorlást – döntése nyomán Horn Gyula bejelentette 1989. szeptember 10-én, hogy a hazánkban tartózkodó keletnémet állampolgárok elhagyhatják Magyarországot, s beléphetnek egy harmadik államba, amennyiben rendelkeznek az adott országba való befogadást garantáló dokumentummal. Ennek nyomán több, mint 7000 keletnémet politikai menekült tudott nyugatra távozni hazánkból a büntetéstől való félelem nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország már a döntés meghozatala előtt tett lépéseket a nyitás érdekében: az Ausztriával való jó viszony kialakítása jegyében például Horn Gyula és az osztrák külügyminiszter, Alais Mock 1989. június 27-én jelképesen átvágták a kerítés egy darabját. Az itt készült fotók később bejárták a világsajtót, és a vasfüggöny lebontásának jelképévé váltak.
Határnyitás | Fotó: MTI
Ez az esemény nagy jelentőséggel bír az Európában történő változások szempontjából a nyolcvanas években. Nem kizárólag azért, mert ez volt az első alkalom, hogy egy kommunista kormány leszögezte, hogy az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények betartása fontosabb, mint a Varsói Szerződés más tagállamaival kötött paktumok. Fontos azért is, mert ez a döntés volt az, amelyről később több neves politikus és szakember emlékezett meg úgy, mint a két Németország újraegyesülésének kezdőlökéséről.
Határnyitás
A döntés megszületését követően megindultak azok a folyamatok, amelyek biztosították, hogy Európa kulcsfontosságú állama több évtizednyi megosztottság után ismét egységes és szabad legyen, és hozzásegítse Európa más tagállamait ennek a szabadságnak az eléréséhez. Magyarország miniszterelnöke, Németh Miklós, az ország diplomáciai kapcsolatainak folyamatos építésében jeleskedő Horn Gyula külügyminiszter és munkatársaik elévülhetetlen érdemeket szereztek az európai békés politikai átmenet megvalósításában, és a szabadság kivívásában.
Határnyitás
Horn Gyula a nemzetközi politikai színtéren ezt követően a vasfüggöny lebontásának jelképévé vált, amit számos, leginkább Németországból származó díja, elismerése is bizonyít.
A nyugati, demokratikus értékekre nyitott, az emberek érdekét képviselni igyekvő államférfi, és általa Magyarország az egyesülő Európa szimbóluma lett, s későbbi tevékenysége során is kitartott ezen értékek mellett. Habár az elmúlt években Magyarországot leginkább az Európai Unióhoz fűződő feszült viszony jellemzi, a nyolcvanas évek végének történései és Horn Gyula kormányzása voltak azok a sarkalatos pontok, amelyek megteremtették hazánk reputációját nemzetközi körökben, s utat nyitottak a felzárkózáshoz és az integrációhoz. Horn Gyula diplomáciai és külügyi tevékenységének nyomán a mai napig Magyarország egyik legelismertebb politikusa a nemzetközi politikai életben.
